Empire State Building

Hely: Manhattan (New York)

Építés éve: 1929-1931

Építési stílus: Art déco

Tengerszint feletti magasság: 447,8 méter

Az Empire State Building New York városának jelenlegi legmagasabb, 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe. Az épület New York Manhattan kerületében a 34. utca és az Ötödik sugárút sarkán magasodik. Nevét New York állam becenevéből (Empire State) kapta.

A toronyházat John Jacob Raskob Wall Street-i pénzügyi szakember építtette, miután kapcsolatait latba vetve előteremtett az építkezésre 41 millió dollárt a nagy gazdasági világválság idején. A terveket három építész, Shreve, Bill Lamb és Harmon készítették.

A telek megszerzése után, 1930. január 22-én kezdődtek el a munkálatok. Az építkezésen 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a torony hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában épülő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Az épület rekordidő, alig több mint egy év alatt készült el, és 1931. május 1-jén adták át. Ez volt a világ legmagasabb épülete 1931 és 1971 között. Előtte a Chrysler Building, majd 1971-től a World Trade Center ikertornyok lettek a világ legmagasabb épületei.

A legenda szerint 1928-ban John Jacob Raskob megkérdezte Bill Lambet: „Bill, milyen magasra tudod építeni, hogy ne dőljön össze?”

Az 1940-es évekig a legtöbb irodának nem akadt bérlője, ezért az Empty State Building (Üres Állami Épület) gúnynevet aggatták a toronyházra. Az évtized végén építették fel a kerítést a legfelső kilátóterasznál, mert három hét leforgása alatt öt ember kísérelt meg öngyilkosságot. 1945. július 28-án egy eltévedt B-25 Mitchell bombázógép csapódott a toronyba, 14 ember halálát okozva. 1952-ben került az antenna a torony tetejére.

Az építkezés egy évig és 45 napig tartott, heti hét napon át, még ünnepnapokon is. Így 4 és fél emelet készülhetett el egy hét alatt.

  •     7 millió össz-munkaóra
  •     6500 ablak
  •     1860 lépcsőfok
  •     365 000 tonna összsúly
  •     75 lift


    Felhasznált anyagok:

  •         60 000 tonna acél
  •         10 millió tégla
  •         750 000 méter elektromos vezeték
  •         192,5 kilométer csővezeték
  •         több mint 1600 kilométer telefonkábel
  •         5700 köbméter mészkő és gránit
  •     Tervezett összköltség az építés idején: 50 millió dollár. Tényleges összköltség: 41 millió dollár.
  •     Állagmegóvásra fordított összeg az elmúlt tíz évben: 67 millió dollár.
  •     Alapterület: 1,076 hektár


    Az épület felső részét nevezetes ünnepek alkalmával az ünnepnek megfelelő színes világítással látják el. Ezek a következők:

  •     Függetlenség napja: piros, fehér, kék
  •     St. Patrick’s Day: zöld
  •     Martin Luther King Day: piros, fekete, zöld
  •     Hanuka: kék, fehér

    Évente közel 3 millióan látogatják meg az épületet. Két kilátóterasza van: a 86. és a 102. emeleten. Az alsó kilátó jobb, itt negyeddollárossal működő távcsövek vannak, amikkel tiszta időben 100 km-re is el lehet látni. A felső kilátó üveggel le van fedve és szűkebb a hely. A legnagyobb tömeg alkonyatkor van. Az aktuális láthatóságot a kilátóból az előcsarnokban közzéteszik (például „zéró láthatóság” esetén az épület ködben van és semmit nem lehet látni).

    Az épület látogatásához jegyet kell venni, amit érdemes online megtenni, így elkerülhető a hosszas (akár órákig tartó) helyszíni sorban állás. A jegy bármikor felhasználható. A CityPass érvényes az Empire State Building látogatásához is.

Forrás: Wikipédia

 
Belépés Infó Kapcsolat Linkek / források

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU