A Panama-csatorna Közép-Amerikában, Panamában található mesterséges csatorna, amely a Csendes- és Atlanti-óceánt köti össze. Hossza 77 kilométer. A Panama-csatornát 17 mesterséges tó, számtalan kiszélesített természetes-, illetve mesterségesen létrehozott csatorna, valamint két zsiliprendszer alkotja.

Az első európai utazó, Vasco Núñez de Balboa 1514-ben pillantotta meg a Csendes-óceánt. Szétbontatta a földszoros atlanti partjain horgonyzó hajóját és egy általa épített 50 kilométer hosszú úton alkatrészeit a Csendes-óceán partjára szállította. A földszoros fontos szerepet kapott a gyarmatosító Spanyol Birodalom életében is. Rajta keresztül szállították az Amerika nyugati partjain zsákmányolt aranyat, hogy az atlanti kikötőkből Európába szállítsák. V. Károly spanyol király 1529-ben felvetette, hogy ha átvágnák a panamai földszorost, lerövidülne az út. Az ötlet kiváló volt, csak a technikai háttér nem állt rendelkezésre. Ugyanezzel a problémával szembesültek 1698-ban a skótok is.
Az első áttörést a Panama-vasút megépítése jelentette. Az USA-ban alapított Panama Railroad Company 1850-ben kezdte meg a 85 km hosszú vasútvonal építését a Karib-tengernél fekvő Colóntól Panamavárosig. Amikor 1855-ben elindult az első szerelvény, az átkelés ideje három órára csökkent. A vállalkozás nyereségesnek bizonyult; a Panama-Vasút részvényei hamarosan a New York-i tőzsde legmagasabban jegyzett értékpapírjai lettek.

1876-ban a Szuezi-csatorna sikeres megépítésétől önbizalomtól ittas franciák nemzetközi társaságot ("La Société internationale du Canal interocéanique" ~ Óceánközi csatorna-társaság) hoztak létre a csatornatervek kidolgozására és kivitelezésére. Két évvel később meggyőzték a kolumbiai kormányt, hogy engedélyezze a földszoros átvágását.

A Szuezi csatornát építtető Ferdinand de Lesseps francia diplomata a panamai építkezési költségeket 400 millió dollárra becsülte, azonban hibásan kalkulált. Lesseps nem vette figyelembe az egyiptomi sivatag és a Panama-földhíd eltérő földrajzi viszonyait. Szuezben sivatagi homokba kellett árkot ásni, míg Panamában a csatornát a hegyek kőzetanyagába kellett belevésni. A domborzat még nagyobb akadályt állított az építők elé. Egyiptomban egy síkságot kellett átvágni, míg Panamában a két óceán közötti legalacsonyabb pont is 100 méter magasan volt a tengerszint fölött. Lesseps egyre optimistábban látta a csatornaépítkezés költségeit. A hamarosan összeülő mérnöki kongresszus az építés költségeit 214 millió dollárra becsülte. Ezt 1880. február 14-én egy mérnöki bizottság 168,8 millió dollárra csökkentette. Lesseps február 20-án már csak 131,6 millió dollárt említett, ami március 1-re 120 millióra csökkent. Az építés időtartamát 6 évre csökkentették ez eredetileg kalkulált 7-9 évről. A tengeri csatorna vízmélységét 9 méterben, szélességét 22 méterben határozták meg. A csatornát a világóceán szintjéig szerették volna a kőzetbe vágni, ehhez 120 000 000 m³ földet és kőzetanyagot akartak megmozgatni.

Az építés 1880. január 1-jén kezdődött. A mederépítési munkálatok 1882. január 22-én vették kezdetüket. A munkálatokhoz toborzott munkaerő létszáma 1888-ra meghaladta a 20 000-et, 90%-uk a karibi térségből érkező néger kétkezi munkás volt. A munkakörülmények elviselhetetlenek voltak. A francia mérnököket túlfizették, mert csak így voltak hajlandók a veszélyes munkát elvégezni. A munkásokat trópusi betegségek, különösen a sárgaláz tizedelte, az áldozatok száma 6 év alatt 20 000-re emelkedett.

1885-re kiderült, hogy képtelenség a csatornát a világóceán szintjére mélyíteni, ezért a terveket megváltoztatták. Felhagytak a csatorna további mélyítésével, az új tervek szerint a csatorna két végét zsilipekkel zárták le.

A higéniai, morális és technikai gondok mellé hamarosan pénzügyi nehézségek társultak. A munkálatok 40%-os készültségi állapotban voltak, amikor a francia csatornatársaság csődöt jelentett. Az eredetileg tervezett 120 millió dollár helyett a számla már ekkor 235 millió dollárra rúgott. A csatornaépítő társaság összeomlása hatalmas botrányt okozott Franciaországban. Heves antiszemita támadások érték a csatornaépítésben szerepet játszó zsidó származású spekulánsokat. 104 törvényhozót érintettek a korrupció szétfutó szálai. Megszületett a "panamázás" fogalma, amivel azóta is a tisztességesnek látszó, de valójában nyerészkedő, korrupt, törvénysértő, ezért botrányos üzelmeket illetik.

Hamarosan bebizonyosodott, hogy a francia befektetők csak akkor szállhatnak ki "tisztességgel" az üzletből, ha folytatják a munkát. Megalapították a Compagnie Nouvelle du Canal de Panama-t (Új Panama-csatorna Társaság), hogy a megkezdett építkezést befejezzék. 1894-ben újraindultak a munkálatok. Áttekintették a terveket és újabb két zsiliprendszert iktattak be a csatorna vonalába.

Eközben az Egyesült Államok jelezte: saját csatornát kíván építeni Nicaragua területén keresztül. A francia csatornatársaság e hírre megrendült, hiszen az amerikai létesítmény ellehetetlenítette volna a panamai beruházást. A francia építőknek mindössze két választása maradt: vagy veszni hagyják addigi munkájukat és eladják a megkezdett beruházást, vagy pedig felépítik és befektetésük csak nagyon hosszú idő múlva térül meg. A társaság az eladás mellett döntött.

1913 szeptemberében a Panama-csatornát próbaüzemre késszé nyilvánították. Az Egyesült Államok felügyelete mellett 1914-re készült el. Becslések szerint építése során 27 500 ember vesztette életét. A munkát járványok és földcsuszamlások nehezítették. Megépítése az emberiség történetének legnagyobb vállalkozásai közé tartozik. A csatornának köszönhetően a hajózási útvonalak jelentősen lerövidültek, a New York–San Francisco út például kevesebb mint a felére (22 500 km → 9500 km) csökkent.

A Panama-csatornán valamennyi állam valamennyi hajója szabad áthaladási joggal rendelkezik. Jelenleg 32-34 hajó halad át naponta a csatornán, összesen egymillió dollár bevételt hozva az üzemeltetőknek. Az Egyesült Államok teherhajóflottájának 15, a japán teherflotta 5 százaléka használja a csatornát. A 150 méter széles csatornán való áthaladás átlagosan 9-10 órát vesz igénybe, a rekordot a Pegasus hidroplán tartja: 1979-ben 2 óra 41 perc alatt tette meg az utat.
Miután Panama visszakapta az építkezés körüli botrányokról elhíresült csatornát, nemzeti fontosságú turisztikai övezetnek minősítette, a környező területeken 20 évre eltörölte az ingatlanadót és 15 évre a jövedelemadót.
Ám a gazdasági fellendülésnél sokkal fontosabb a panamaiak számára az az érzés, hogy a csatornaövezet ismét az övék. Ezt talán Balladares exelnök a nemzethez intézett üzenete fejezi ki a legjobban: "A Panama-csatorna csak az anyaországhoz való 1999. december 31-ei visszatérésével válik a nemzeti identitás teljes értékű szimbólumává.” A csatorna ebben az évben lett csak Panama része.

Források: Wikipédia, Kihagy6atlan